Bekapcsolom a tévét, hogy megtudjam:
Jézus éppen most mit csinál.
Bekapcsolom a tévét, hogy megtudjam:
Jézus éppen most mit csinál.
Hogy ne legyen az, hogy
meg sem kérdezi, hogy vagyok,
megkérdezte, hogy vagyok.
Szerintem nincs isten, mondtam én.
Szerintem sincs, mondta isten.
Apukám igazán
sportos ember volt régen. Úszott. Futott. Súlyzózott. Gyerekkoromban
próbált tanítgatni is a sportolás szeretetére, kedvenc
mondókáját idézte nekem:
Jobb futni, mint menni. Jobb
menni, mint állni. Jobb állni, mint ülni.
Nézett rám ünnepélyesen. Én is néztem rá ünnepélyesen. Hiszen
fontos dolgot hallottam tőle. És együttműködésem jeléül
folytattam a gondolatmenetét:
Jobb ülni, mint feküdni, mondtam.
Hát igen, lehet, mondta bizonytalanul.
Jobb feküdni, mint aludni, mondtam.
Nem, azért ez nem így van, mondta. Aludni kell, tudtod, a pihenés...
Jobb aludni, mint álmodni, mondtam.
Nem, mondta ijedten, mintha érezte volna, mi a következő mondat.
Jobb álmodni, mint meghalni.
Hogy aztán beszélgettünk-e tovább, vagy sem, arra már nem emlékszem.
De a lehetőség megvolt rá.
Te, aki vagy,
nem úgy, mint azok.
Amen
Nem én dudálok, hanem valaki dudál bennem-
mondta a folyton dudáló buszvezető.
Nekem ez jó, mondta a pénztárosnő.
Nekem is jó, mondtam én.
Igen, az aprópénzem beváltásához kapcsolódó
érzéseinkről beszélgettünk.
ő igen. ő nem. ő sem. ő sem.
ő sem. ő igen. ő nem úgy. ő sem. ő
igen.
Menjen, csak menjen - mondta az autós.
Menjen, csak menjen - mondtam én.
Az autós volt az erősebb, én
átmentem. Megköszöntem. Intettem. Visszaintett.
Nem volt csalódás. Sem rossz érzés. Sem keserű szájíz. Elégedettség
volt. Aztán elindultam visszafelé.
Erre a mondatra emlékezni akarok, gondoltam,
és megszámoltam a betűket.